tegnap eljött a Jógyerek apja. na nem hozzá, csak ide az irodába, pontosabban a mélygarázsba, hogy elvigyen egy doboznyi cuccot, amit kért. gondoltam, adok neki egy fényképet a több, mint egy éve nem látott gyerekéről, hogy legalább megismerje legközelebb, ha esetleg. minek következtében végignézhettem, amint teátrálisan szenved attól a helyzettől, amit ő maga alakított ilyenre. volt könnycseppmorzsolgatás, szipogás, és a kihagyhatatlan 'miattad van ez, mert nemnormálisan viselkedtél tavalyelőtt' mondat. sztán panaszkodott egy hosszasat, hogy milyen sanyarú az életük, meg a gazdasági helyzet, gondoltam, minek versenyezzek vele, egyezzünk meg, hogy nekik rosszabb. én túlélek mindent (igen, mégha olykor beledöglök is..).  mivel a fényképpel a kezében megkérdezte, hogy van a Jógyerek, egy percben összefoglaltam az elmúlt egy évét, megemlítve a pokoljárásunkat a parlagfűallergia révén. természetesen megint elkezdte, hogy olyan nincs, hogy allergia, az egy hülyeség, de még mielőtt hosszas kioktatásba kezdett volna, megmutattam a feldagadt arcú képet, amit az orvosnak csináltam, hogy lássa, mivel is álltunk szemben. ettől azért elakadt a szava, és mindjárt az allergiáról beszélgettünk, meg a hogyan lehet meggyógyítaniról.. aztán mivel ez a téma szóbahozta a forrásoldalt és annak szűkösségét, hirtelen indulnia kellett, mert már késésben volt valahonnan. végülis több, mint másfél év után először sikerült felnőtt (és emberi) módon 8 percig beszélgetnem vele :)