2008. 10. 30.
este meg, mikor nem sietett lefeküdni, azt találtam mondani, hogy "ha nem igyekszel, holnap könnyen lehet, hogy elalszol a színházban". nos, ő bizonyosan nem fog, de én jó eséllyel igen, mert a mosatlan meg a vasalatlan ruhák összeesküdtek a falióra elemével, és elterelték a figyelmemet. még jó, hogy a fáradtság előbb-utóbb értesített a merényletről, bár az nekem is gyanús volt, hogy mindig fél tizet mutat, ha ránézek..
1:38
az én Jógyerekem ma nem vett fel alsógatyát. ez már csak az óvodai öltözőben derült ki, mikor átöltözéshez letolta a nadrágját, és látszott, hogy nincs mit nézni rajta, pucér a feneke. ezt aztán hirtelen a szemere hányta, hogy mert én nem adtam neki, a "neeenesegíccsanya" négyévesnek.
én pedig csak mosolyogtam, megsimogattam a fejét, amire kora reggel ráesett, a kanapéról a parkettára, négyévesen, először, még mindig fejnehezen, kicsit túlhajolva. aztán felkínáltam egy kis pamut rövidnadrágot a benti rövidnadrág alá - és ő pont ahogy számítottam rá, nem kérte. délután a nyugdíjas óvónéni volt, mikor mentem érte. pironkodva hajolt közel hozzám, és alig hallhatóan azt mondta: "anyuka, tud róla, hogy ma nem volt a kisfiún bugyi?" és a mellé előadott döbbenetet olajvászonra kellett volna festeni az arcáról..
én pedig, hogy ezt fokozzam, mosolyogva még azt is elárultam neki, hogy mielőtt elfelejtette felvenni, fejre is esett. oda a jóanya imidzsem. haha.
1:27
2008. 10. 15.
most először kifejezetten kényelmesnek találom, hogy szegény családba születtem - ráadásul sokadmagammal, ugye.
nekünk az égen-földön ebben a válságban elveszítenivalónk nincsen. amink valaha is volt (ha még oly jelentéktelen értékű is), azt már elvesztettük, tönkrement, eladtuk. de főleg nem is volt.
vagyunk mi négyen, testvérek, anyánk, meg nekünk összesen az öt gyerekünk. ennyiünknek sikerült eddig tulajdonjogot szerezni - és azt meg is tartani - egy harmincegyéves panellakásra, és öt darab - egyenként sem sokat érő, és ma már minimum 8 éves - autóra. emellett sajnos van némi hitelünk is, de ma már csak forint alapú, a devizásokat kikínlódtuk mostanra. szóval, jöhet az a válság, szemünk se rebben. vagyonunkat nem veszíthetjük bankbetéteinkben, törlesztéseink nem szaladnak az égig, ingatlanunk nem értéktelenedik el jobban, mint tette azt már eddig is. éhen meg csak nem halunk, ugye?
szépen lassan meg fogom utálni a városi kerékpárosokat. nagyjából mindent megtesznek, hogy így legyen. ocsmány dolog általánosítani, de ha 10-ből 10 általam akarja kioltani az életét, akkor úgy tűnik, ez elég általános dolog. nem-e?
