2008. 08. 21.
anyám kábé úgy kezel, mint egy gyerekgyilkost, mert nem viszem el a Heim Pál ügyeletére az allergiás gyerekemet. valamiért azt képzeli, hogy ott rögtön kivizsgálnák és azonnal meg is gyógyítanák. meggyőződése, hogy a homeopátiás bogyóimtól (amit orvosi tanácsra adok neki) ödémás a szeme, szerinte nem is javul semmit, talán pont arra allergiás, és úgy általában az ilyen felelőtlen szülőktől, mint én, el szokták venni a gyereket.
a klasszikus egészségügyi vonalon megszerezhető legkorábbi időpont allergológushoz szeptember 16., magánrendeléseken jövő hétfő, igaz az egy kisebb vagyonba kerül majd, de ez most nem is érdekel. anyám szerint az ügyelet a helyes eljárás, én pedig tönkreteszem a gyerekem, mert éjszakánként még az orra is vérzik (ha megpiszkálja hajnaltájban), és ha ez így megy tovább, el fog vérezni.
szerető, támogató családi háttér. na ez nem jutott nekem ebben a menetben.
14:23
2008. 08. 18.
na befejeztem a félbehagyott bejegyzésem, viszont anyunál azóta sincs net.
nemmellesleg olyan pocsék hétvége-eleje van mögöttem, hogy még. a Jógyerekem allergiás lett valamire, de nagyon. péntek estére kerültünk a mélypontra, akkor már szinte nem is látott, olyan nagyon feldagadtak a szemei, folyamatosan tüsszögött, és folyt az orra. teljesen magamra voltam hagyva, még anyám is elutazott valahová, és ezúttal komolyan fontolgattam valamelyik kórház sürgőségi osztályán egy látogatást. aztán mivel viszonylag nyugodt éjszakánk volt, levegőt kapott rendesen, maradtam a homeopátiás csodatétel mellett, és ez sikerült is vasárnap estére. igaz, közben nem vittem ki a lakásból két napig, de a héten nem megy óvodába se, egyelőre nem fokozom a visszaesés veszélyét. most pedig kell egy jó allergológus, aki remélhetőleg nem fogja megpróbálni szteroiddal tömni, mert nem hiszem, hogy arra hajlandó lennék..
2008. 08. 17.
mivel egyetlen gyereknek sem árt, ha a saját nevé kívül még tudja a saját lakcímét, szülei nevét, néha játszunk olyat, hogy ezeket el is kelljen mondania, hogy ne merüljenek feledésbe. pár hete még mindent a szokott módon adott elő a játékban, de ma reggel, mikor az egyik szerepjátékban előjöttek ezek a kérdések, hogy mi a neve, hol lakik, hogy hívják a szüleit, akkor mindent szépen elmondott, ahogy szokott, de az apukádnak mi a neve kérdésre azt felete, nekem nincsen apukám. és milyen igaza van...
10:13
2008. 08. 06.
15:10-kor született egy unokahúgom. Aisha (remélem, így kell írni).
15:55
2008. 08. 04.
a kamrában remegve arra jutottam, hogy azért félek ettől az apró állattól, mert egyrész baromi gyorsan mozog - bár eddig pont olyan, mint egy fecske, kicsi, és gyorsan repül -, másrészt ellentmondva minden eddigi tapasztalatomnak kisebb állatokkal, teljesen hidegen hagyja egy nálánál sokkal nagyobb élőlény hadonászása, nem érzi annak fenyegető mivoltát, mint tenné azt egy fecske, vagy egér, vagy bármi más állat, ami lát engem. a denevér ettől még pont ugyanúgy repked felettem, egy picit sem érzi úgy, hogy el kéne előlem bújnia a másik irányba menekülve. és ez nagyon-nagyon rossz érzés.
18:52
pocsék éjszakám volt. este kicsit sokáig molyoltam, s már elmúlt éjfél, mikor elaludtam. nemsokkal kettő után motoszkálásra ébredtem. félálomban azt gondoltam, hogy a Jógyerekem ébredt fel, és ő mászkál. de csak nem ért át az én szobámba, és még mindig motoszkált. gondoltam, vizet iszik, és visszafekszik. de eltelt mégegy perc, és akkor már nagyon rossz érzésem volt. hangosan szólongatni kezdtem, de nem válaszolt, ezért lámpa fel, és átrohantam a szobájába. ő feküdt az ágyában, és békésen aludt. huhh, gondoltam, akkor vele minden rendben. ebben a pillanatban viszont mintha árammal ráztak volna meg, úgy hasított belém a félsz, hogy akkor viszont ki a frász motoszkált?? pillanatra meg is álltam, ránéztem az órára, és próbáltam összerakni a fejemben mindent. talán még az is átvillant a fejemben, hogy valamelyik szomszéd bátor macskája mászott be hozzánk az ablakon, mert azt nyitva hagytam, hogy száradjanak a ruhák.
de ha mégsem az, akkor akár agyon is csaphat. persze arra is rájöttem gyorsan, hogy már úgyis tudja, hogy felébredtem, és ha akar, agyonüt mindenképp. így gyorsan kirohantam a konyhába, onnan az előszobába, ahol lámpát kapcsoltam, és mire világos lett, hirtelen már el is suhant mellettem valami. egy denevér.
hogy mitől nem sikoltoztam vérfagyasztóan, azt nem tudom, de ekkorra már az idegrendszerem minden szála pattanásig feszülve várta, hogy megáll-e a szivem. visszarohantam a konyhába, és a hátsó falnál kerestem menedéket. egy vászonszatyorral felfegyverkeztem, és vártam, hogy most mi lesz. csend volt egy percig. megláttam egy telefont az asztalon, felhívtam a legkedvesebb barátnőmet, aki pár hónapja ugyanezt élte végig, és most én vinnyogtam és ziháltam a telefonba a félelemtől, hogy úristen, megint itt van, itt csapkod a fejem felett.. ő biztosan tudta, hogy mit élek át, elképesztő rémület egy ilyen. mikor újabb rohamon voltunk túl, ismét kikanyarodott a konyhából úgy tizenkét fejem felett megtett kör után, bemenekültem a kamrába. ettől kicsit jobban lettem, és próbáltam racionálisan gondolkodni újra. elkezdtem érzékelni a világot lassan, csurgott a hátamon a verejték, nagyon kellett pisilnem, és fogalmam sem volt, hogy ki mernék-e menni, ha most ébredne fel a fiam, vagy csak kiüvöltenék, hogy maradjon az ágyban, és húzza a fejére a takarót. aztán úgy negyedóra alatt összeszedtem magam annyira, hogy egy laposra hajtogatott tortadobozzal nekiinduljak. pisilni. berohantam a fürdőszobába, ahol gyorsan magamra csuktam az ajtót, és nem lévén más lehetőség, a kisfiam eszközeit használtam. a wc az előszobában túl nehéz feladat volt, ráadásul az odavezető ajtót még az első pillanatokban becsuktam, hogy legalább oda ne tévedjen be mégegyszer.
lassan kimerészkedtem, és a fiam szobájába kellett bemennem, ahol behatolt a kis lény. be kellett csukni a szobaajtót, hogy legalább egy helységben kínlódjon, amíg kitalál újra az ablakon. legszívesebben kívül maradtam volna, de az anyai ösztönök és féltés itt már erősebb volt a félelemnél, jobban aggasztott bárminél, hogy ne ijedjen meg nagyon, ha netán felébred a fényre, zajra. a négyméteres belmagasság ilyen helyzetben rendkívül megnehezíti, hogy képes legyek kihajkurászni egy denevért a szobából, a közelébe se tudnék érni semmivel. miután nagyjából leellenőriztem a szobát, gyorsan bezártam az ablakot. még a saját szobámat is át kellett nézni, nem tévedt-e oda be. ezt csak úgy bírtam megcsinálni, hogy a fal mentén a földhöz lapulva átmentem a szobámba, és az ajtó mögött bekúsztam az ágyamba. a takaró alól kipislogva néztem végig minden zugát a szobának. még vagy félórát feküdtem így, de nem sokkal voltam nyugodtabb, ráadásul minden neszre egy dobbanásnyira szünetet tartott még a keringésem is.
eddig kevés pillanatban éreztem magam annyira gyámoltalannak, mint most. végül felhívtam a nagyon kedves barátomat, aki közel lakik, és talán nem akad ki hajnali félnégykor egy hisztérikus női hangtól, aki holmi denevérekről hablatyol, és megnyugtató szavakat vár a denevér távozását illetően, meg olyan nyugodjak meg, nincs már ott semmi jellegű mondatokat. ő pedig nagyon kedvesen elmondta, hogy ha ő denevér lenne, és nem találná a kijáratot valahol, akkor lefeküdne aludni - ettől én kicsivel sem lettem nyugodtabb persze - , majd felajánlotta, hogy átjön, és megnézi azt a denevért, hol tanyázik. naná, hogy nem mondtam nemet. így aztán hajnali négykor újra ki kellett bújnom a takaró alóli biztonsági zónából, hogy beengedjem a bátor férfit, aki majd megmenti a világomat a denevérektől és egyéb szörnyűségektől. de a kutatóexpedíció nem talált semmit, így denevérmentes övezetté nyilvánítottuk a lakást, és úgy félöt tájában sikerült elaludnom. egyszer még sóhajtott álmában egyet a Jógyerekem, amitől nekem minden izmom megfeszült. de lehet, hogy ezt már csak álmodtam...
11:32
2008. 08. 01.
ma egy kicsit beleharap a nap a holdba, úgy 15 perc múlva. de mert felhős az ég, ebből semmit sem fogunk látni.
11:37
