mától - többé kevésbé (néha napokig mégsem) szabadságon vagyok öt hétig, lévén az óvoda bezárt laza hat hétre, ebből az elsőt a Jógyerekem egy másik óvodában töltötte, nem meglepő módon simán vette a fordulót ismeretlen helyen, ismeretlen óvónők és vadidegen gyerekek között.
ma ugyan még dolgozunk, de ez már ilyen féllábon csinálós, közben elmegyünk néha sétálni egyet a piacra, a pékségbe most pedig éppen itt szundikál mögöttem egy pléden.
terveim is vannak erre a pár hétre, például minden nap tanulok az őszi vizsgámra - bár ilyet először fogok életemben, előre tanulni.. na meg legalább három elhanyagolt bürökratikus ügyemet fel kéne göngyölítenem ebben a pár hétben, továbbá legalább egy régi "adósomból" kiimátkozni a pénzt. nem kis feladatok, denemám.