jólvan, akkor hát nemsokára indulunk. ez a három napos hetem, a legkegyetlenebbre sikerült ebben az évben - eddig. mnden háromszor olyan bonyolultan intéződött, mint az normális lenne, eladtam egy elvileg eladhatatlan autót (kiégett egy balesetben a hátulja, a szervizkönyvét nem találjuk, az egyik kulcsát a szerviz nem adta oda még, és - hehe, ez a legjobb - a törzskönyve még a hitelt finanszírozó banknál van. de az autónepper bácsi ma délután (külön kérésemre nem pénteken, mert akkor nem mehettem volna szabadságra..) kifizette a vételárhátralékot. ez egyébként múltheti sikerélményem, mivel lényegesen többért sikerült eladnom, mint amit a biztosító kínált a roncsért. és ez jó.
viszont a héten el kellett intézni az új - már bő két hónapja általunk használt - autó megvételét, természetesen részben hitelből, mint az előzőt, amihez ki kellett hajtani a biztosítóból a pénzt, a finanszírozóból meg a hajlandóságot egy harmadik szerződésre, mielőtt a másodikat visszafizetném. és bónusztrekknek itt volt a főnökfeleség autójának kőfelverődése - szélvédőcsere sürgősben (az üveges fickóval annyit kellett egyeztetnem telefonon, hogy a végén már randizni akart velem, mert állítólag beleszeretett a hangomba...).
végülis majdnem minden akadályon átvergődtem csütörtök délutánra, viszont alig dolgoztam valamit a heti penitenciából, így most itt ülök, és befejezem a dolgokat, mielőtt felkel a nap. Jógyerek anyámnál alszik, már a nyaralásról álmodik, meg a tengerről, amit még sosem látott, én már otthon bepakoltam a táskákba minden fontosat, ha pedig itt végeztem, akkor bevásárolok az útra valami szendvicsnek valót, azátn kifizetek néhány milliót a hitel lezárására, elviszem a törzskönyvet az új vevőhöz, és féltizenegykor elindulunk Görögországba...
gondolom, ezt normális emberek nem így csinálják, ők ilyenkor az ágyukban alszanak, már a nyaralásról álmodva, és nem előtársasági mérleget készítenek, vagy azon törik a fejüket, hogy hol tudnának kora reggel mondjuk pénzt váltani a nyaralásra...

sebaj, jó hülyének lenni, én megmondhatom :)

három hete nem szóltam egy szót sem, nehogy elkiabáljam alapon. ma este viszont biztos lesz az igen, vagy a nem - s mivel már mindent megtettem, ami rajtam múlhatott, nagyjából el van döntve a dolog ott fent valahol, csak még velem nem tudatták :)
ha igen az igen, akkor pénteken elutazunk a Jógyerekemmel és még néhány kedves emberrel Görögországba, nyaralni. sokévnyi szünet után ez amolyan igazi nyaralás lesz, nem három nap, hanem bő 7 nap hencsergés a tengerparton, kirándulás, pihenés.
ha nem, akkor a kapott szabadságot (amit csak tegnap mertem a főnökömnél is kieszközölni, nehogy elkiabáljam a dolgot, ugye) tanulással fogom tölteni, szigorúan. mert jön megint egy nehéz vizsga - innentől persze nincs is másmilyen, mint nehéz vizsga, kellett nekem mérlegképességre vágyni -, de majdcsak túljutok azon is.
mostanában egyre inkább vigyázok, mit mondok el még annak bekövetkezte előtt - túl sokat vettek már el tőlem az utolsó pillanatban a lehetőségeimből..

Apuka (aki néha Jóember volt) pedig nagyon nem ér rá semmire (és senkire), ami kezd engem egyre kevésbé érdekelni, csak a Jógyereket kell mindig átsegíteni a nehéz napokon, mikor nagyon hiányzik neki. ez persze néha szivet szaggatóan tud fájni, mert látom, hogy nagyon szenved az a pici szív és bánatos az a mosolygós szem. én nem billentem ki az egyensúlyomból - majd egyszer biztosan előjön onnan mélyről ez is, de nem most, most nem hagytam magam megviselni. nem tudom, hogy sikerült így átvészelni az elmúlt három hónapot, de itt szó sincs elfojtásról meg szorongásról, mert azért az meglátszana erősen a kisfiamon, abban biztos vagyok.
olyan, mintha bevettem volna egy nagy marék leszarom tablettát, és nyugodtan mosolygok a világba. pedig elég nagy a repedés ott bent, a szivemen..