megint beteg vagyok. pont ugyanúgy, pont ugyanolyan gyorsan alakult ki, mint egy hónapja. pont ugyanúgy nem fekhetek hanyatt három napra. vagy egyre. se.

délelőtt az APEH után és munka előtt elmentem anyukámhoz. napközben nem igen fordul elő velem, hogy szabad levegőn legyek, így a kocsiból kikászálódva néhány percig csak álltam a a tavaszias szélben, sütkéreztem, mint a gyíkok, és azon gondolkodtam ,hogy mi nem stimmel. talán az volt nem igazán jó, hogy tavasznak tetsző, ami van, de nincs illata. vagyis nem tavasz illata van. Ilyen lenne tehát a tél szaga, amit a hideg miatt nem szoktunk érezni. aztán fellifteztem az öregedő panelba, a nem tavaszillatú téli melegtől kissé szomorkásan.
szálmák, csekkek, kávé ( ahogy én szeretem), hogy ne zuhanjak le a székről a vérnyomásom után, majd egyszer csak anya szeme fátyolos lett, és elmesélte, hogy felhívta nagynénémet telefonon tegnap, hogy felköszöntse születésnapján. ő pedig egy kicsit furán reagált, majd hirtelen azt mondta, hogy ne érezze anyám úgy, mintha apám miatt el lenne kötelezve, nem kell karácsonyra képeslapot küldözgetnie.. ez votl az egyetlen nagynéném apám családjában, aki nem viselkedett úgy anyámmal, mint egy senkivel. akit én is a leginkább szerettem közülük. és anya csak sírt, hogy nem érti, sosem bántotta, soha nem kötelességből írt képeslapot, majdnem harmicöt éven át mindig felhívta felköszönteni, szívből, szeretettel. én sem értem, miért most ez, talán nagynéném úgy érzi, hogy apám halálával az ő "kötelessége" egyáltalán ismerni minket, a rokonait - megszűnt.
éppen a napokban dreült ki, hogy egy kolléganőm majdnem egy házban lekik velük, s ennek kapcsán meséltem róluk, hogy milyen kedves, rendes emberek...