az egész lakáson végigsöprő nagytakarítás után végre elindultunk ki a térre. de a zápor elmosta a játszóterezést, így visszajöttünk, és elkezdtünk itthon játszani. meg persze kimentünk az esőt nézni a ház udvarára. csodálkozva nézte, ahogy hömpölygött a víz a csatorna felé, bugyborékoltak az esőcseppek, s finom vízpermet szállt a bőrünkre. hangosan mondott valamiket, széles mosollyal megerősítve, hogy ez jó, ez tetszik neki. én pedig élvezettel szagoltam a levegőbe, egészen ritkán érezni ilyen finom esőillatot. most már csend van, nyugalom, finom, tiszta és hűs levegő. bebújok én is az ágyamba, és olvasok egy jó könyvet. holnap nagyon sok dolgozás lesz, reggel már 9-re kell mennem egy helyre, aztán iroda, este pedig a bátyámnak/helyett dolgozom kicsit. úgy hajnalig. úgysem lehet soha bepótolnom az alváslemaradást, úgyhogy egy kihagyott éjszaka mmár nem oszt, nem szoroz.. azért mire a Jógyerek felébred úgy 6:20 körül, már ott leszek mellette :)