bár most dolgoznom kéne, vagyis előbb lesmosni magamról ezt a kővé száradt agyagos arcpakolást, de mégis inkább..

a koncert amúgy egész jó volt, már épp a második ráadásnál tartott a zenekar (konkrétan az utolsó előtti szám, mint később megtudtam), mikor egy túllelkesült műélvező hirtelen ötletét tettek követték, és a teli doboz sörét felhíjította a színpadra valahonnan a tömeg közepéből. fél liter sör szép nagy ívvel repül, és elég gyorsan is. aztán még mintha irényt váltott volna valahol a dobszerelésen, majd a dobos arcában kötött ki, méretes sebet ejtve ott. a koncertnek persze azonnal kurtán furcsán vége lett, szaladtak értem, hogy fussak, az egészségügyi dobozzal, másszak színpadra fel meg le, be az öltözőbe, ahol csupavér dobos állt, szinte végtelen nyugalommal szorítva arcára a vértől ázó törölközőt, mellette idegesen a fivére, aki két perce még a tomboló közönségnek énekelt. egyetlen igazi tehetségem az életben (God's Gift!) a végtelen nyugalmam vészhelyzetekben most is jól működött. szépen mindenki elcsitult körülöttem, amig lassan, nyugalommal megtisztítottam a sebet, bekötöttem, és elmondtam, hogy most kórházba kell mennünk, ahol majd összevarják az arcán a sebet. még a hisztizős menedzser is elhallgatott. összepakoltam a két testvért az autómba, betuszakoltam angoltanár Z. barátomat is - aki fényképezni jött -, aztán elhajtottunk az útlevélért, majd a kórházba. amíg én a sérült zenésszel jártam végig az ellátás igen rögös és lassú útját, Z. megcsinálta helyettem az interjút az énekessel. nagyon jól jött ez, mert a kiejtése valami rettenetesen furi volt. (skótok, oké. de hogy ne tudjanak angolul..) a srác közben elmesélte, hogy az évek alatt mi minden történt vele különböző turnékon. 7 évesen kilőtte a szemét egy kölyök légpuskával. volt már dupla törés az egyik lábszárában, egy színpadra lépéskor megcsúszott a lépcsőn, a hüvelykujja felakadt a színpadban, és leszakadt. ma is hálával gondol a holland orvosokra, akik visszavarrták. egy másik alkalommal lefelé a lépcsőn rosszul lépett ,darabos bokatöréssel vitte el a mentő. volt egy balesete, ennek következtében a koponyájában jelentős méretű fémmel szereték meg a csontokat. volt egy-két vágás, karcolás rajta itt-ott, azt mondta, nem is emlékszik mindegyikre. mikor az orvos azt kérdezte, tud-e gyógyszer érzékenységről, azt mondta nem, ilyen gondja nincsen. csak cukorbeteg. a kocsiban nevetgélve mesélte a feleségének a történteket, s a kórházban megígérte nekem, hogy legközelebb úgy utazik majd turnéra, hogy lesz biztosítása. egészen megkedveltem a fickót, mire végeztünk, szeretem, ha valaki nem veszíti el a humorát, még akkor sem, ha már ennyi mindenen keresztül ment. 25 éve zenész, és még mindig tud emberként viselkedni, végtelenül kedves és szerény lenni. nem volt benne semmi sztáros majomkodás. és a végén a hálás köszönetük is őszinte volt a szállodánál. persze a két ajándék pólóval még nem tudom, mit kezdek, nem alszom pólóban, de nem hinném, hogy gyakran hordom majd ezzel a mintával :)

a kellemes kisvárosban parkíroztam Bercit, egyhelyben egész nap. ügyeltem rá, hogy főleg árnyékban legyen. erre egy szerencsétlen kis hölgy nem meghúzta ott a parkolóban? szerencsémre a túloldali vendéglátóipari egység két jóérzésű (mellesleg délutánra már nem kimondottan szomjas) vendége nem engedte elmenni, felírták a rendszámát, és kicsikartak belőle egy telefonszámot is. fel is hívtam, de ő már otthon volt vagy hat faluval odébb. nekem meg sietnem kellettett, mert már látni vágytam a Jógyerekemet igazán. a jó az, hogy holnap a kellemes kisvárosban lépnek fel az öcsipöcsik, így most kitöltöm a bitosítós slafjnit, és ők meg holnap aláíratják a másik felét a kishölggyel. kedden mehetek a biztosítóba ücsörögni. s ha már, akkor legyen kerek, a múltkori hátulról belémjövőst is felkeresem a hétvégén, lepapírozzuk végre azt is, aztán egyúttal egy úttal beadom mindkettőt.