juteszembe most, hogy láttam a tévében. tegnap hazafelé a körúton araszolva kissé elmélázva ücsörögtem az autómban. bambulás közben mellettem a járdán az Oktogon előtt egy ismerős arcot láttam felém közeledni, és reflexből köszöntem neki. mire az agyamig eljutott, hogy nem ismerem, már késő volt, addigra biccentettem egy hellót. Hajós András egy pillanattal tovább nézett rám - hiszen észrevehette, hogy köszöntem neki -, de csak annyival, mintha átfutott volna rajta, hogy ki a rosseb lehet ez, s közben tovább sétált hátán a gitárjával valami lehetetlenül rózsaszínű ingben. milyen bénaság már, hogy minden hülye ráköszön a közismert emberre, pedig valójában nem is ismerik egymást. elég csak elbambulni hozzá csütörtökön estefelé a körúti forgalomban....
22:16
a Berci beverte az orrát. csúnyán. most nem is lát a jobb szemére. én mondtam neki, hogy álljon meg, de ő meg nem. hát remek. nem lesz olcsó az új szemüveg, az tuti...
13:18
2005. 03. 03.
mindjárt jön a félegy, úgyhogy sietek is, nehogy megtaláljon ma is. jobb is ,ha msietek befejezni, amit még kell, mert holnap egy órával korábban kell indulni, a dolgozóba menés előtt van egy kis munkám. vagyis először elmegyek pénzt keresni, aztán meg dolgozni.remélem, ma éjjel nem lesz hangos felsírás, mer taz elmúlt két éjjel sem aratott nálam nagy sikert, ma meg különösen álmos vagyok hozzá. drága Jógyerek, _aludj_jól_ ma éjjel. :)
23:50
most pedig elvisszük Bercit a javítónevelőbe. reméljük, délutánra már kész is lesz.
9:19
2005. 03. 02.
baszka.. az egyik kedves ügyvédke elcseszte e dátumokat az egyik fontos táblázatban. alapvetően ez nem látszik, emrt csak hónap és nap jelenik meg, de ma, mikor villámgyorsan és sürgősen kimutatást kellene csinálnom az adatokból, természetesen időszak alapút, akkor kiderült, hogy egy rakás helyen az ő táblázatában 1900-as dátumok vannak. egy darabig tanakodtam, hogy vajon miért, aztán megkérdeztem, hogy írja be a dátumot. abban, amit elmondott, nem is volt hiba, attól még jól kellene lennie az évnek. aztán utánam szólt, hogy "bár, ha vicces kedvemben vagyok, akkor csak azt írom be, hányadik nap. mint például ma azt írom, hogy 62." hátugye. a hatvankettő az bizony úgy van értelmezve, hogy 1900.03.02. a mai napot számmal kifejezve ezt kéne írnia: 38413. azért megkértem, hogy bár értékelem a humorát, meg a számolási készségét, de ne nagyon vicceskedjen ebben a táblázatban többé. majd visszahelyezkedtem az asztalomhoz, és elkeztem a háromezerötszáznyolcannégy sort ellenőrizni és kijavítani...
13:43
egyszer csak felnéztem, és hirtelen fél eggyet mutatott az óra. de hiszen félegy már volt az előbb! - jutott eszembe rögtön. ja, persze. tegnap ilyenkor. akkor is pont félegykor néztem fel. ez az én időm. félegy. viszlát holnap ilyenkor!
0:35
2005. 03. 01.
itt még nem nyílt ki teljesen minden virága, de már illatozott nagyon.
itt pedig már két szálat el is ajándékoztam, mert olyan sok volt az illata. de azért még mindig szemet gyönyörködtető és tavaszt hoz a szobánkba.
az ügyintézőm már 13,800-nál azt mondta, hogy nagyon kockázatos tovább várni, mi több, ő el is adta az övéit. én még vártam. 16,000-nél megint beszlétünk, akkor bosszankodott, hogy így elsiette, és óva intett a további várakozástól. pénteken majdnem meginogtam, mert 17,500 körül volt egy kis visszaesés, de kitartó türelmem meghozza a gyümölcsét, ma már 18,500 fölött volt a BUX index, és még nem zárt a tőzsde. nem leszek ugyan milliomos, meg gazdag, de örömmel tölt el, hogy az a néhány kis részvényke, amibe a biztosító fektette a kevéske megtakarításomat, az legalább hozott egy kis hasznot. :)
13:01