2004. 12. 08.
itt járt K. barátnőm, ebédre megettük a tegnapi pörkölt másik felét, neki is nagyon ízlett, háromszor szedett belőle :) ha sok mindent nem is tudok főzni, azért a pörköltben elég jó vagyok. K.-nak van egy kamuzós átverős pasija, aki ha néha előkerül, akkor meg lekőrözi a fél világot a dumájával, és újra elszédíti ezt a kiscsirkét. szegény meg így él hónapok óta, egy hét boldogság, két hét vergődés. mire kiheverné, hogy 'eltűnt', éppen megjelenik újra. azt mondta, maga körül csak ilyen kínlódós szenvedős kapcsolatokat lát, lehet, hogy már nincs is másmilyen, talán ezért sem vet véget ennek ő sem. szeretnék e téren optimista maradni, és hinni, hogy nem csak három napig tartó csodák vannak, és még létezik férfi, aki reggel igazi apa, nappal igazi férfi, este igazi társ, éjjel igazi szerető. hetente hétszer évente háromszázhatvanötször képes rá, hogy felkeljen és törődjön a gyerekeivel, keményen dolgozzon nappal, társ, társaság legyen este, és ugyanavval a nővel bújjon ágyba évekig minden este.. nem, most nem akarom meghallani a hangot onnan belülről, ahogy kacag rajtam, hogy milyen naív vagyok...
12:54
ma két látogatónk is volt, az egyik ebédet kapott, a másik vacsorát. nem is lett sótlan a pörkölt. pedig meg voltam róla győződve. amikor egy kisgyermek szomorúan sír álmában, az _olyan_nagyon_szomorú_. tegnap már azt mondták, hogy kezd végre lakás jelleget ölteni ez a hely. az imént körbejártam, de még mindig nagyon hiányzik innen nekem valami/valaki...
tegnap délelőtt, mikor a Jógyerek reggeli után kicsit szundikált, álmában kacagott. mosolygott már sokszor, de hogy hangosan kacagjon, olyan még nem volt. annyira jó volt látni, mert ez a változás sajnos őt is megviselte, kellett egy hét, mire símulni kezdtek a dolgok. mostmár újra nyugodtan végigalussza az éjszakákat, mosolyogva ébred és édesen kacarászik napközben és álmában is :)
8:40
2004. 12. 05.
kilencen vannak. aki ígérte, hogy majd nála alszanak, nem elérhető. lehetett előre sejteni, ezért még időben rákészültem, és a Jógyerekemet áttelepítettem a másik szobába ágyastul. elmentem értük 1-kor, de még nem tudtak jönni, mert egy másik zenekar az ő cuccaikon játszott. megvártuk. pakoltak. szépen, lassan, ahogy a csiga megy a jégen (hehe, most olvastam, és tetszik. és még sosem hallottam..). aztán az egyik, aki meglehetősen nem volt már szomjas, azt mondja, köszike és bocs, 'you can go, we stay'. talán nem is tudott többet angolul. nézek furán, többen kabátban, várakozón.. de ez a kilenc rosszabb, mint a zsák bolha, négynél többet egyszerre sosem láttam belőlük. aztán egyszercsak jött az akibújtakinemmegyek, ketten a meleg szobát választották, a többi meg majd valahol, útszélén, alszik a hideg éjszakában egy hideg kisbuszban. ahogy gondolják, nekem gancegál. a kettő jött, most boldog, mert bazinagy ágyuk van, meleg takaróval, forró fürdővel. és édesek, mert nagyon csendben vannak, hogy a Jógyerekem se ébredjen fel. tudom én, hogy fura népségek a punkok, hiszen az öcséim is azok. de az is biztos, ők sosem választanák a kocsiban alvást egy meleg lakás kényelmes ágy alternatívával szemben.. az emerá pedig egy angyal. ezerszázalék. jóéjt.
3:24
2004. 12. 04.
van ám, hogy az ember azt hiszi, a dolgok majd most másképp lesznek, ez egy jó nap, ilyesmi... aztán lehet, hogy végül kicsit mégis szarbalul üt ki az egész..
az elmúlt napok sokmindene miatt a csütörtököt úgy intéztem, hogy ne menjünk sehová, csak otthon leszünk ,kicsit haladok a költözősdivel, sokat játszunk, csendes, nyugodt nap. majdnem sikerült, csak egy nem induló autó miatt lett belőle egy rövidke metroáruházi kisegítő kirándulás. viszont péntekre összejött pár dolog, meg minden csütörtökit is eleve oda toltam át. ment is minden rendjén, időben odaértünk mindenhová. aztán a Margit-hídnál megakadt a dolog kissé, kicsivel kettő után. 30 perc alatt a Jászairól nem jutottam el a Széna térig sem.. közben a dugóban a Jógyerek is elunta, hogy nem megy az autó, és elkezdett nyafizni. addig bénáztam, hogy lefulladt az autó, újraindításnál meg kérte a varázskódot, ahogy szokta. csakhogy hiába ütöttem be a számot, nemjó. benyomkodom mégegyszer, pitypity, nemjó. hoppá. a telefont töltöttem közben, és valahogy rátehettem a gombokra, mert átállította az indítókódot. közben az autó szépen meg is állt alattam, ahogyan azt egy tolvajjal kellene úgyamúgy tennie. kis tanakodás, vészvillogó, és bár nem volt nagyon zűrösen útba, egy idióta sem bírt elmenni mellettem dudálás nélkül. ez persze tudom, hogy azért van, mert a pofátlan autósok vészvillogóval állnak meg a dolgaikat intézni, ahelyett, hogy normálisan leparkolnának. de én még a kis piros háromszöget is kitettem az ablakba, aztán így sem bírtak magukkal, rázták ám az öklüket. közben lebonyolítottam egy pelenkázást, egy gyümölcsuzsonnát, meg egy telefonhívást Kuala Lumpurba az öcsémnek, mert vele egyszer egy kölcsönkocsizásnál beírattam a telefonjába a mindentmegváltó PUK kódot. naja, csakhogy az a telefon odalett Észtországban még májusban. ez nem annyira maradt meg bennem, mert bár hívott, hogy toltassam le, de akkor én mással foglalkoztam - mi éppen a Jógyerekkel a szülőszobában vajúdtunk.. maradt a hazataxizás, papírkeresés - a tizenöt dobozból csak hatot kellett átbéznem, és már meg is volt :) aztán 5 körül elindultunk vissza a kocsiért, de jobbnak láttam a tizenkétkilós kis csomagommal inkább villamosra szállni, mert a körút már járhatatlan volt, így meg át sem kell szálni, 10-15 perc alatt ott lehetünk, hiszen csak 6 megálló. aztán már az elsőnél bemondták, hogy csak az Oktogonig megy, onnan majd busszal tovább. a buszra várva 18 perc után előkerült egy BKv-s bácsi, aki azt mondta, a dugó miatt még 30 percig tuti, hogyide sem ér a pótlóbusz, menjek másfelé. bakfitty. a kröútról a körútra mennék, át budára. erre nem jár más, gyalog igen sok lenne ez nekünk. csináltam gyorsan egy B tervet, földalatti-metró-gyalogság megoldással, és alig 65 perc alatt sikerült megtenni péntek délután 6 villamosmegállónyi távot a körúton. egyedül a metró volt rázós, mert ott nem tudtam leülni, kapaszkodni meg igen nehéz volt a bébihordózóval a kezemben. a többi elég tűrhető volt, s a végén még sikerült 2 megállót busszal menni, így nem kellett gyalogolni. a képrestaurátoros boltosoknak meg örök hálám, amiért beengedtek pisilni, egy órával azután, hogy leállítottam a kocsit..
2004. 12. 02.
nem ért ránk, s ez nem volt jó. szóltam, hogy így nem kerek a világ, és ha nem tudjuk kikerekíteni, inkább elmegyünk. nem mondott semmit. aztán csak nem kerekedett jobban, így eljöttünk. másnap írt egy levelet, amibe szépen becsomagolta a kérdést: vissza lehet ezt még csinálni? szépen megválaszoltam, hogy nem olyan egyszerű, mint az i-ről kiradírozni egy bizonyos pontot, de lehetséges. azóta nem jött egy sor sem, egy hang sem. minek kérdezte? hogy most kínlódjak még ezen is, vajon mégis mit akar? ha felhívom, remekül és normálisan megbeszéljük a munka-dolgainkat, mint mindig. aztán elköszönünk, és letesszük. annyit se kérdez, hogy vagyunk. azt sem kérdezte még, hol vagyunk. és úgy viselkedik, mintha ez rohadtul természetes lenne. most akkor tényleg én megyek a forgalommal szemben??? komolyan el kell gondolkodnom, hogy vajon ép-e még az elmém..
23:57
a szívemen egy vérző seb, lassan hetek óta. de nem érek rá még elvérezni sem. ha nem lenne még mindig sok munkám éppen, most észrevehetném, hogy milyen magányosnak érzem magam ilyenkor este, mikor a Jógyerek már régen békésen alszik. ma megint elfelejtettem ebédelni. elég régen nem csináltam már ilyet..
23:50
2004. 12. 01.
ma úgy 200 kilóméterrel többet kellett menni a tervezettnél, de nem okozott gondot, mert úgy indultunk neki, hogy nálunk volt a reggel előre megfőzött bébiebéd, csak délután egy kis szünetet iktattunk be, hogy a Jógyerek és mi is meg legyünk kissé mozgatva. aztán meg az ágyat mégis szétszedettem és újra összerakattam, mert a galérián, ahová eredetileg került, túl meleg volt ahhoz, hogy jól aludjak. vagy lehet, nem is ez az oka, csak szeretném azt hinni. mindegy is. most akkor beájulok a nem túl melegben lévő ágyamba, mert már megint közel a reggel és a tengernyi sem lett sokkal kevesebb eddig.
