amúgy volt ma egy csőtörés az utcánkban, a domboldal közepetáján. folyt a sok víz lefelé, nagyon. aztán van egy keresztút a domb aljában, ott van vízelvezető árok is, de a víz nem folyt bele, hanem lekanyarodott a keresztútra, és folyt, folyt az aszfalton még 300 métert, ott aztán elfáradt, és belefolyt az árokba. püffneki.
20:39
most örülök nagyon, hogy mikor a hitelkártyát igényeltünk, bátyámat rábeszéltem az utazási csomagra is, mert sokat járnak külföldre. ma, mikor a mentő vitte a kórházba Németországban, nem kellett még a kötségek miatt is aggódni, ráadásul a bank intéz mindent, neki csak fel kell mutatnia a kártyáját. így már 'csak' azért aggódunk, hogy mihamarabb rendbejöjjön, és hazaengedjék.
12:25
2004. 07. 30.
a karfiolleves egy kicsit sótlan lett, viszont a pörkölt, a nokedli és az uborkasaláta nagyon jól sikerült. ha most rosszul leszek, az azért van, mert _te_le_za_bál_tam_ magamat. úgyis mindenki azzal piszkál, hogy sovány vagyok. :)
21:37
építkezés - fűnyírás - avarégetés - hólapátolás. persze mondhatnám azt is, hogy tavasz - nyár - ősz - tél, de a környékünkön erről biztosabban felismerni az aktuális évszakot, mint az időjárásról.
21:35
az elmúlt három napban kb. 10 ismerősömnek, barátomnak írtam levelet. eddig mindössze kettő válaszolt. az nem lehet, hogy mindenki nyaral..
15:13
ma reggel érdekes élményünk volt. a korareggeli evésnél Jógyerek a szokásosnál később kelt, így talán éhesebb is volt. ennek nyomán egy lendületes hisztivel indított, erre válaszul cumisüvegből kapott egy kevés tejet, meg emellé egy kevés mérges, rosszalló tekintetet. persze ilyet még nem látott az arcomon, ezért jól meg is nézte. nézett egy darabig, majd szomorú arcot vágott, és elsírta magát. ekkor persze nagyon megsajnáltam, megöleltem és elmondtam neki, hogy nem haragszom, nagyon szeretem őt, csak ezt így nem lehet csinálni. erre abbahagyta a sírást, és olyan szépen evett utána, mint egy kisangyal. hihetetlenül érdekes látni, milyen nagyon érzékeny, hogyan reagál az érzéseimre, gondolataimra.
8:52
hihi, nem is kellett a kórházban aludni. még este egy marék orvos nézegette ultrahanggal, hogy mi a helyzet, aztán úgy döntöttek, hétfőig mégvárunk, megnézik, hogy romlik avagy javul a helyzet. persze rossz hír is volt, vélhetően ez a seb nem fog begyógyulni, amíg tejelválasztás van. ez meg még hónapokat jelent. aztán volt ám kalandos hazajutás is, mert először is baziéhes voltam már, viszont otthon felejtettem a pénztárcám. anyámmal még elmentünk enni, felfaltam egy hatalmas csirkés hamburgert, eltettem a visszajáró aprót, hogy legalább a kutyák kerüljenek. azátn felszálltam valami trolira, ami elvileg az Örsre vitt volna, de mikor összevissza kanyargás után végre egy ismerős helyen megállt, gyorsan le is szálltam. ha tényleg az Örs felé megy az a kacat, akkor jó nagy kerülővel.. keresgéltem valami ismerős számú buszt, miközben vacogtam, mert természetesen úgy öltöztem, hogy kocsival hoznak-visznek - minek nekem pulóver vagy kabát. aztán eszembe jutott, hogy K. barátom itt lakik pár sarokra, így pofátlan módon felhívtam, és hazavitettem magamat vele. persze a kulcsomat sem vittem magammal (mert minek), úgyhogy az ajtó elől be kellett telefonálnom a lakásba, hogy végre bejuthassak...
8:43
2004. 07. 29.
ma egész nap szocializálódtunk. délelőtt elmentem vásárolni, és hazafelé elhoztam P-t, kisfiával P.-vel. olyan jól és gyorsan telt a nap, hogy csak most vittem őket haza ötkor. hazafelé azon gondolkodtam, hogy mielőtt még a kórházba indulunk, épp van időm megenni a finom csirkét, amit délben csináltam ebédre. épp csak majdnem felejtkeztem meg arról, hogy dél után már nem ehetnék semmit az altatás miatt. úgyhogy most rettentő éhesen kikullogtam a konyhából, s a kezembe vettem egy csokit, de az utolsó pillanatba eszembe jutott, hogy még azt sem ehetem meg.. anyám már felhívott, bejön ő is a kórházba, persze végigsorolta, hogy mit kell magammal vinnem egy kórházi tartózkodáshoz. hát nem. én a minimumot, mert nem akarok egy éjszakánál többet maradni. semmi kanál, meg váltás hálóing!
szeretném megint _élni_ az életem. nem csak elszenvedni, meg nézni a dolgokat körülöttem álmos, fáradt, elgyötört tekintettel. minden energiámat arra öszpontosítom, hogy a kisfiammal töltött órákban legyen erőm mosolyogni rá, játszani és nevetgélni vele, hogy legalább ő ne lássa kárát ennek az egésznek. nem mondhatom azonban, hogy a kapcsolatomnak a Jóemberrel ez sokat használna. nehéz lehet türelmesnek és megértőnek lenni hónapokon át, mert bizony a nyűgömet (bizonyára érthető, hogy inkább) az ő nyakába borítom, mintsem a gyermekre. senkinek sem könnyű, megoldás nincs. van, persze biztosan van, csak még nem találtam meg. na meg erőm se igen van keresni, mint ahogy neki sem mindig van ereje nekem erőt adni a megpróbáltatásaimhoz. a szupermennek honnét volt mindig annyi ereje? eh, mindegy. különbenis, dögöljön meg a szupermen.
21:54
a ma reggeli rutinvizsgálatoknál abban maradtunk, hogy már csütörtök este megcsinálják a műtétet, és ha jól mennek a dolgok, péntek reggel hazavihetnek a kórházból. így a Jógyereknek is talán jobb lesz, nem fogja úgy észrevenni a távollétem éjszaka, mint tenné azt nappal. meg nekem is jobb lesz, hamarabb túlleszek rajta.
11:16
2004. 07. 27.
altatásban. pénteken. annyit sikerült alkudni, hogy este, ha minden rendben, talán hazajöhetek.
16:03
2004. 07. 26.
annyira meg akartam gyógyulni, az utolsó két hét az már ilyen erőn felüli utolsó nekifutás volt. nagyon szomorú ez az egész.
17:39
ha már sebészhez kell mennem, akkor. mivel beszari nyúl vagyok, és már félek attól, megint mit csinálnak velem, kerítettem egy sebészt, akit ismerek. holnap megyek hozzá a kórházba, de már előzetesben is altatásról beszélt, amit én nagyon nem szeretnék. nem tudom elképzelni, hogy ne töltsem itthon az éjszakát, ez pedig nem egyolyan intézmény, ahol megoldható lenne, hogy a Jógyerek velem legyen. pánikolok kissé, ettől meg még meg is ijedek. remek.
a boldog névnapozást meglehetős mértékben beárnyékolja egy 'újabb sebészeti beavatkozás' nevű felhő, mely előre láthatólag holnap reggel ér el.
16:59
2004. 07. 23.
egész nap html vacakolás, de egyszer el fogok készülni. már tegnap meg akartam csinálni, de végül elmentük anyámékhoz és ott ragadtunk. épp most van az, hogy mindenkinek megtelt a hócipője,mert épp költözik, felújít, vagy csak úgy pakol, mert kell a hely. ehhez képest elég nyugalmas volt a hangulat. nővérem is itt volt éppen pár napra, öcsipöcsik is a közelben, rég voltunk otthon ilyen sokan egyszerre.. a Jógyerek meg végül ott fürdött meg náluk, a nagykádban. hát nem volt elragadtatva - gondolom, már alaposan megszokta a saját kis kádját.
18:14
