a Jógyerek szegényke ma reggel visszaadta a világnak a reggelijét egy nagy hirtelenséggel. kissé meglepődött, de még csak el sem pityeredett. így persze egész nap azon izgultam, hogy van-e láza, és mi lesz a következő evészet után. de azóta viszonylag eseménytelenül zajlott le a nap, csak kicsit többet szundikált a megszokottnál. azért mostmár nyugodtabb vagyok, de az ilyesmik még nagyon felzaklatják 'újdonsült szülői' szívemet. telistele tudok lenni aggódással.
estére meg kaptam pilótakekszet. igazit. sokat. :)

amíg csak 30-40 perceket aludtam, elég elviselhető volt az egész, fáradt voltam, de különösebben nem éreztem álmosságot. most, hogy már néha 3 órát is alhatok egyhuzamban, hirtelen előtört az a kialvatlanság, ami eddig felhalmozódott. így most állandóan bírnék aludni. éjjel félálomban etettem meg a kislegényt, szinte fel sem ébredtem hozzá teljesen, csak mire befejezte. most is aludtam vele egyet délután, de nekem úgy tűnt, nem volt több félóránál, s közben majdnem kettő is eltelt. azért mostmár minden jobb, ez meg elmúlik hamar, addig is alszom, amikor csak sikerül. ez a Jógyerek pedig most is itt szundikál a vállamon, pedig azért van itt, hogy kieressze a pocakjából a buborékot, de helyette inkább elaludt. amúgy meg mostanában a legjobban a billenésérzékelője fejlődik, ha a vállamról vízszintesbe akarom helyezni, bekapcsol a riasztója, és rögtön azt hiszi szegény legény, hogy baj van. aztán egyszercsak hirtelen észreveszi, hogy nincs baj, és azonnal abba is hagyja a sírást. az pedig nem igaz, hogy 1-2 nap alatt úgysem szoknak hozzá a cumihoz a gyerkőcök. vasárnap este kapott egy cumit, s mostanra már ott tartunk, hogy ha kihúzom a szájából, akkor rögtön kifolyik belőle a sírás. nem is cuminak hívjuk, hanem balhé-dugónak.

május 27.-e óta először hagytam el a lakást úgy, hogy nem kórházba vagy orvoshoz mentem, hanem levegőzni Jógyerekkel. végre volt hozzá erőm is, és az időjárás is megtámogatta az elképzelésem. milyen jó örülni ilyen kis dolgoknak is. már 4 hetes a kis legényke, és elmúlt 4,5 kilónyi is. ez igen komoly teljesítmény.

ha most nem lennék hozzá túl fáradt, talán rohadtul dühös is tudnék lenni azokra, akik látták, tapintották, vizsgálták. de mostmár szarni rá, hogy mi lett volna, ha.
beszéltem az én doktorkámmal, aki ma csak azért ment a rendelőjébe, hogy rendet tegyen, de gondolta, menjek oda délután, majd ő is megvizsgál, mond pár megnyugtató szót, hogy legyen erőm tovább csinálni, aztán mindenki megy a dolgára. aztán mikor meglátta, hogy mi a helyzet, megmondta őszintén, nem erre számított. azt gondolta, ha már ennyien foglalkoztak velem, nagy gáz nem lehet. már ránézésre tályogról beszélt, csináltunk egy ultrahangos meggyőződést is, és onnantól biztos volt, hogy sebészileg kell belémavatkozni. aztán rengeteg telefonálgatás, meg beszélés eredményeképpen végül úgy döntött, nem bíz ő már engem másra, irány a kórház, most. ő maga csinálta meg a műtétet, némi alkudozással gyorsítottunk a dolgon, nem kértem altatást (azt hiszem, ennél rosszabbakat is kibírtam mostanában), egy helyi érzéstelenítőre cseréltük, a tűvel beszúrás és a nagy bemetszés között is megállapodtunk egy szikepengényi lyukacskában. egy másik kedves doktor már csinált ilyet, így erkölcsi támogatást nyújtott nekünk a műtőben. a dolog gyakorlatilag abból állt, hogy amolyan krimibe illő jelenet szerűen belémvágták a kést. a többi már csak macera, meg fertőtlenítés volt. rengeteg folyadék távozott - azt a hatalmas, zölddió méretű gennyes csomót a védőnő életem végéig próbálhatta volna elmaszírozni, sikertelenül. most valami csővel vagyok ellátva, meg egy rakás antibiotikummal, és némi fájdalomcsillapítóval. amúgy azt hiszem, a műtéttől nem rémültem meg annyira, mint attól, hogy a sebész meglátása szerint azonnal el kellett volna apasztani a tejet. gyógyszeresen. végül ez a rémség is megbeszélésre került, és nem szedem be azokat a gyógyszereket. tej marad, ha sikerül. nekem még néhány alkalommal át kell vészelni ezt a lyuktisztítást, csőcserét, aztán talán jövő hétvégére a fájdalom is enyhül.. holnap reggel kell menni legközelebb.

talán mintha kicsit javulna. a védőnő szerint határozottan, de én még mindig nem érzem olyan nagynak a változást. amúgy meg már állandóan tejszagot érzek, kábé ötpercenként képes lennék megfürödni, ha lenne hozzá erőm. a néni egyébként ma is 'finoman' próbálta a csomót elsimítani egy órán át, de mikor elmegy, mindig ruhát kell cserélnem, csurom vizesre izzadom még a bugyimat is a finom mozdulatok által okozott fájdalomtól. és komolyan lefogytam az elmúlt egy hétben. úgy saccolom, akár 3-4 kilót is veszítettem. szemre legalábbis ennyivel kevesebbnek tűnik a tükörből rámnéző háromnapos vizihulla, mint amire én emlékszem.