2003. 12. 04.
éééés most akkor hazamegyek. kedves kolléganő elmegy szabadságra, és kicsit soká tartott, mire mindent átadott - pénzt, paripát fegyvert :) egészen sokáig nem lesz itt, és szemmel láthatólag nagyon odavan, hogy vajon minden rendben lesz-e. mostanra már elég jól belémvetette a bizalmát, úgyhogy végre el mer menni egy egész hétre meg még egy napra.
21:17
25 perc alatt a Nyugatitól egészen a Deák térig sikerült eljutnom, így végül majdnem 7 volt, mire anyáékhoz értem. anya már ágyban volt, úgyhogy még mindig elég szarul lehetett. persze a kardiológusnál végül nem sikerült mindent megcsinálni, mert a terheléses vizsgálathoz szükséges bringát az egyik páciens leamortizálta, mielőtt ő sorra került volna. beszéltem egy kicsit a gyerekekkel is, hogy értsék, tudják mi a helyzet és persze mit csináljanak, ha rosszul lesz a mamájuk. aztán még megkínoztam őket a gyakorlófüzetekkel, és megbeszéltük, hogy vasárnap karácsonyi ajándékokat csinálunk, unokahúg 1 szeretne gyöngyöt fűzni, és olyan lelkesedéssel, hogy még a könyvtárból is hozott hozzá kis füzeteket, amiben le van rajzolva, hogy milyen láncot hogyan csináljon. alig várja a vasárnapot. persze ennek megint "ára" lesz, mert cserébe a furulyázást kell gyakorolnia... néha én is látom, hogy elég szemét vagyok, de azzal mentegetem magam, hogy jószándék, meg segítség, meg neki lesz jobb. de tényleg?? és bár ettem anya főztjéből is, de féltizenegykor - már ágyban - még egy fél fasírtot kenyérrel elmajszolgattam csendesen..
10:20
2003. 12. 03.
és ma nagyon nyűgös kezdek lenni, mert úgy lett, hogy egy hülye ügyfél sürgős vackai miatt itt kínlódunk már 4 órája különböző fájlok letöltésével, és közben meg nem voltam ebédelni, de csináltak nekem egy pocsék vanília ízű turmixot, amiben elvileg legalább 12 féle zöldség java is benne volt (se a színe, se a szaga se az íze nem tette hihetővé..), meg még kaptam egy ischlert is, amiben BARACK!!! jellegű lekvár volt, és az rémes volt, mert sokkal jobb az a pirosas felismerhetetlen ízű íz - amit általában belé szoktak kenni -, mint ez, és még a reggelire vett franciasalátám is egy nagy csalódás volt, mert kiderült róla, hogy csak a felirata francia, ő maga egy egyszerű, de annál furább ízű majonézes kukorica volt.. ha most ezek után anyáméknál sem vár valami finom kaja, akkor nagyon el leszek kenődve..
17:15
egyébként meg határozottan növekedni látszik a pocakom, mivel a babácska is növekedik benne gyorsan. most egészen más a pocakom érzete, mint eddig. korábban ha volt is egy kis hasam, az olyan kis puhácska, észrevétlen volt. most ha leguggolok, hogy bekössem a cipőmet, egészen komolyan érzem, hogy van. még mindig nem tudom elképzelni, hogy még ennél is nagyobb hasam lesz. pedig lesz, az biztos :)
11:34
tegnap anya rosszul volt. felhívott telefonon, hogy most mit csináljon. orvoshoz nem akart elindulni, mert félt, hogy útközben még rosszabbul lesz, és akkor oda sem érne. nem egészen volt világos, mit vár tőlem, aki legjobb esetben is félóra alatt tudnék napközben odaérni, aztán végül oda lyukadtunk ki, hogy megint azért morogtam vele, hogy hónapok óta nem megy el a kardiológushoz, pedig egyre gyakrabban van rosszul. akkor meg majdnem sírva fakadt, hogy senki sem érti meg őt, mert nem akar befeküdni kivizsgálásra, hiszen ott vannak a gyerekek, akkor velük mi lesz, és a gyógyszerektől is fél. hiába próbálom vele megértetni hónapok óta, hogy jobb most egy pár napos kivizsgálásra befeküdni, mint két hónap múlva rohammentővel érkezni az intenzívre. a gyógyszerektől is megértem, hogy fél, de közel húsz évvel ezelőtt nem a szívére kapott gyógyszereket, amiktől elvesztette az eszméletét - megaztán gyógyszerek nélkül is hamar eljuthat oda, ha ez így megy tovább.. nem tudom, hogy a rosszullét, vagy én ilyesztettem meg tegnap jobban, de végül megbeszélte az orvossal, hogy ma reggel elmegy hozzá.. bárcsak hagyná magát végre kezelni..
2003. 12. 02.
hogyarosseb... a reggel készített szendvicsemben lapuló paprika olyan erős, hogy talán a Gellért-hegyet is el tudná tolni. nekem meg úgy szép csendben szétmarja a számat.. még jó, hogy rákérdeztem tegnap a boltpsnál, "ugye nem erős?"
11:00
2003. 12. 01.
baszka, megittam fél liter gyümölcsteát (na meg persze utána megettem egy csészényi málnát, szedret meggyet), most meg 7 percenként megyek pisilni. kicsit furán néztek rám a többiek a harmadik menet után...
14:53
egyébként meg szombaton nem lett az enyém a lottóötös, de majdnem nyakonvágtam egy gyereket a moziban, aki azzal szórakoztatta magát - egy amúgy elég cselekményes film közben -, hogy a lábával nyiszorgatta a cipőjét a padlón. az este viszont nagyon kellemesen telt Z barátunk születésnapi buliján, bár nekem 11-kor elérte a füst szintje a tűréshatárom, így el is mentünk haza. így viszont másnap nem volt nehéz korán kelni, hogy idejében elinduljunk a vidékre a húgát és az anyukáját meglátogatni. amúgy még mindig rendben van minden, bár így egy hét után még mindig nem vagyok túl bizakodó vele, velünk kapcsolatban - annak ellenére, hogy általában meglehetősen optimista vagyok...
jeget szeretnék, de nincs. a néni, aki reggel a vérvételt csinálta, minden kérésem ellenére a bal kezemet szúrta meg, és ragaszkodott a ragasztáshoz. az eredmény egy fájás (minden hajlításnál egyre jobban érzem, hogy van), egy lila duzzanat és a leukoplaszt nyomán bevérzések. halleluja. most szeretnék egy napra inkább mégis jobbkezes lenni..
10:47