tegnap anya rosszul volt. felhívott telefonon, hogy most mit csináljon. orvoshoz nem akart elindulni, mert félt, hogy útközben még rosszabbul lesz, és akkor oda sem érne. nem egészen volt világos, mit vár tőlem, aki legjobb esetben is félóra alatt tudnék napközben odaérni, aztán végül oda lyukadtunk ki, hogy megint azért morogtam vele, hogy hónapok óta nem megy el a kardiológushoz, pedig egyre gyakrabban van rosszul. akkor meg majdnem sírva fakadt, hogy senki sem érti meg őt, mert nem akar befeküdni kivizsgálásra, hiszen ott vannak a gyerekek, akkor velük mi lesz, és a gyógyszerektől is fél. hiába próbálom vele megértetni hónapok óta, hogy jobb most egy pár napos kivizsgálásra befeküdni, mint két hónap múlva rohammentővel érkezni az intenzívre. a gyógyszerektől is megértem, hogy fél, de közel húsz évvel ezelőtt nem a szívére kapott gyógyszereket, amiktől elvesztette az eszméletét - megaztán gyógyszerek nélkül is hamar eljuthat oda, ha ez így megy tovább.. nem tudom, hogy a rosszullét, vagy én ilyesztettem meg tegnap jobban, de végül megbeszélte az orvossal, hogy ma reggel elmegy hozzá.. bárcsak hagyná magát végre kezelni..

egyébként meg szombaton nem lett az enyém a lottóötös, de majdnem nyakonvágtam egy gyereket a moziban, aki azzal szórakoztatta magát - egy amúgy elég cselekményes film közben -, hogy a lábával nyiszorgatta a cipőjét a padlón. az este viszont nagyon kellemesen telt Z barátunk születésnapi buliján, bár nekem 11-kor elérte a füst szintje a tűréshatárom, így el is mentünk haza.  így viszont másnap nem volt nehéz korán kelni, hogy idejében elinduljunk a vidékre a húgát és az anyukáját meglátogatni.
amúgy még mindig rendben van minden, bár így egy hét után még mindig nem vagyok túl bizakodó vele, velünk kapcsolatban  - annak ellenére, hogy általában meglehetősen optimista vagyok...